« Fényevő   A csomagolópapír és a cukorrúd »
2010. dec. 9. 18:00 - írta mGabi
25 komment

CsiBEjegyzés

Mostanában egyre gyakrabban vannak olyan napjaim,
- mikor nem bírok embert látni,
- sírva fakadok egy "Jobbulást Sárának" - kívánságtól,
- elbőgöm magam, ha az utcán megkérdezik hány hónapos a Kicsi,
- ha elhívnak bulizni olyanok közé, akikkel együtt tervezgettük anno a "jövőt".
És akkor a negatív válasz miatt esetleg még meg is sértődnek vagy ha szűkszavúan felelek.

Ilyenkor nem tudom megmagyarázni miért, egész nap a sírás fojtogat, de persze csinálom a dolgomat, viszem-hozom Sárát a fejlesztésekre, itthon megállás nélkül dolgozunk.
Abban a 1,5-2 órában pedig amikor alszik a Kisasszony, próbálok főzni neki és nekünk is, mosni, takarítani, válaszolni a levelekre, a neten tanulmányozni az önkormányzati igényléseket, és a Sára dolgainak intézését.
Most épp a maszk gyártásba merültem el, mert nem olcsó megvenni, illetve a kiegészítő ápolási díj igénylést intézem. Többnyire annyi időm van, hogy megkeresem a megfelelő oldalakat, összegyűjtöm az infókat és majd egy másik alkalommal elkezdem elolvasni.

De mindig elúszom, ha meg vendégeket várunk (mert végre valaki kíváncsi ránk) , és az utolsó pillanatban sikerül kitakarítani, akár bevásárolni, főzni... tiszta hülyének érzem magam, mint aki mindent elront.

Úgy érzem, minden napom egy oszlop egy  A4-es lapon, amin strigulázom az elvégzett tornák, fejlesztések, lámpázások, kártyanézések darabszámát, reggel meg egy új oszlopot kezdek és megy újra ugyanaz.

De eléggé aggaszt, hogy sűrűsödnek a rám törő depressziós napok. Gábornak is sok a dolga, keveset van itthon, őt sem akarom még ezzel is terhelni, de úgyis rajta csattan, sajnos. De nagyon megértő, este, ha látja rajtam, hogy "olyan" napom van, átveszi Sárát, én meg csak ülök és nézek magam elé.


Az előbb átcsengetett a szomszéd, meglátott (épp próbáltam emberi képet varázsolni magamra), ő meg csak annyit kérdezett halkan, hogy nem akarjuk-e Sárát intézetbe adni. No komment.

 


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Eddig 25 komment érkezett ()

  • 1.  Erzsi
    2010. 12. 09. 21:22

    Drága Gabi,

    Ismeretlenül is egy nagy ölelés Neked. Véletlen találtam Rátok, és fantasztikusnak tartalak Benneteket. Úgy megölelgetném Sárát is, mert olyan édes, és biztos, hogy nagyon szeret Benneteket. Ti vagytok a legfontosabbak neki a földkerekségen és mindig is azok maradtok.
    Én csak sejtem, Te pedig tudod, hogy milyen nehéz úton kell járnod. Teljesen rendben van, hogy vannak depressziós napjaid, csak az a fontos, hogy nem szabad sokáig lent maradni, mert akkor nagyon nehéz kimászni belőle.
    Lenne néhány ötletem, de nem akartlak terhelni vele. Milyen segítségre lenne leginkább szükséged?
    e

  • 2.  fr
    2010. 12. 09. 23:29

    Na jó! Ha túlvagyunk a kórházon,és a tornafelmentésen, és eljön a január jöttök és gyúrjuk együtt a kölköket! nincs mese!

  • 3.  Bea
    2010. 12. 10. 0:07

    Kedves Gabi, kedves Család!

    Régóta követem figyelemmel az életetek nyilvánossá tett részeit.
    A legnagyobb tisztelettel vagyok irántatok.
    Csak annyit szeretnék mondani, hogy nincs azzal semmi baj, hogy fáradt vagy, kimerült és ez az egész nagyon nehéz. Ezeket az érzéseket fel kell vállalni, mert az még plusz teher, ha az ember mindig szupermen akar lenni, mert nem az. Sebezhető, fizikai és lelki korlátokkal "megáldottak" vagyunk.
    A szeretet sosem fog kihunyni belőletek és ez mindig erőt ad, kérni sem kell.
    Sára jobb szülőket nem is kaphatott volna.
    A legjobbakat kívánom Nektek!

    Bea

  • 4.  Era
    2010. 12. 10. 8:00

    Mint tudjátok, minden elismerésem a Tiétek a kitartásotokért, valamint Sáráért tett összes cselekedeteitekért. Persze itt az ember azt mondhatná, hogy a szülő a gyermekéért mindent megtesz, de valószínűleg nem sok szülő tesz meg érte annyit mint Ti. Lelkileg, fizikailag, anyagilag hatalmas befektetés amit vállaltok, így nem is csoda, hogy elvonja az erőiteket.
    Mi akik a barátaitok vagyunk, akik olvassuk a blogot, nem tudjuk pontosan mit éltek át, de azt látjuk, hogy hatalmas energiát, és kitartást igényel tőletek, és ti nagyszerűen helytálltok ebben. Sára szerencsés lány, hogy ilyen nagyszerű szülei vannak.

  • 5.  öregnő
    2010. 12. 10. 10:18

    Én is csak egy távoli, titkos szurkoló vagyok, és a többiek által írottakhoz hasonló dolgok jutottak eszembe. És komolyan: nem tudnánk valamiben segíteni? Bébiszitter finanszírozás, amíg kicsit lógtok vagy mit tudom én....????

  • 6.  Evelin
    2010. 12. 10. 11:30

    Én is csak azt tudom írni, amit az előttem szólók. Fantasztikus szülők, emberek vagytok. Természetes, hogy néha eljön az a pillanat, amikor kicsit megzuhan az ember, mikor elfáradtok.

  • 7.  csilla
    2010. 12. 10. 11:54

    Sziasztok!
    Mostanában: most olvastam! Tudjátok én nagyon felnézek rátok, és azt gondolom Sárának nem is lehetne szeretőbb és gondoskodóbb családja!Csibe, az igyekezet igen is meglátszik,és Mi mindig kíváncsiak leszünk rátok. Tudod valahol szeretnék olyan jó feleség és anya lenni mint Te!Nem tudom mennyire nehéz nektek, de biztosan sokkal nehezebb mint azt bárki is el tudná képzelni.Még csak annyi, hogy ha most tehetném elmennék és csak jó szorosan megölelnélek,hogy tudd,érezd veled vagyok!
    Millió puszi!

  • 8.  eszter
    2010. 12. 10. 12:19

    Na, szép, mindig ezt váltom ki belőled.. ;)

    Ügyes vagy és jól csinálod!

    Azt írtad, nem is érted, miért reagálsz így.
    Most komolyan, miért, szerinted tán irracionális a reakciód?
    Én akkor utalnálak a diliházba, ha ezek a dolgok nem így érintenének..

    A fecskemama szolgálat hogy vált be?

  • 9.  niki
    2010. 12. 10. 13:20

    Szia Csibe!
    Sajnálom, h depis vagy, de ez még szerintem a leghétköznapibb családban is előfordul. Még ott is , ahol fele ennyi probléma van. Szóval én azt mondom van jogod rossz kedvűnek lenni! Én elhiszem h lemerül az aksid, aksitok! Én is egyetértek az előtem szólókkal! Szerintem az a legnehezebb, h egyedül vagytok, úgy értem nincs egy konkrét út, amiről tudnátok, h ezt és ezt kel csinálni és akkor jó lesz, jobb lesz Sára állapota! Én is hasonló cipőben járok, mármint az alap probléma más, de én is tudom milyen amikor a szülő lassan jobban ért a gyerek problémáihoz mint bármely orvos. Csak az a baj, h mindent a szülőnek kell eldönteni, tudni!Tényleg nagyon nehéz!

  • 10.  niki
    2010. 12. 10. 20:13

    Bocsánat, az előbb nem tudtam befejezni! Szóval minden elismerésem a tiétek! Szerintem ti mindent megtesztek Sáráért!
    Mivel mi is kicsit hasonló cipőben járunk, meg szeretném kérdezni, és tényleg ne vedd tolakodásnak, de kineziológushoz nem szeretnétek elmenni? Illetve a családállítást is nagyon tudnám ajánlani! Mi nem olyan régen kipróbáltuk mind kettőt, és hát nem mondhatom h a probléma teljesen megszűnt, de nagyon sok javulás állt be. Én ezeket egyértelműen a kineziológiának és a családállításnak tulajdonítom! De a lényeg: kitartás, nagyon jó anya vagy, nagyon jó szülők vagytok a többi meg le van....!

  • 11.  Orsi
    2010. 12. 10. 22:22

    Nálam ugyanez volt, amikor "intenzívbe" kapcsoltam Lilkóval. Pipálgatni, hogy milyen feladat volt meg, közben ott villog, hogy mi az, ami még hiányzik, az órák meg csak suhannak és még a 30 fényezés hol van, pedig már lassan este és mondjuk 2 hete nem sikerült porszívózzak...
    Fogalmam sincs, hogy nálad működne-e, de nálam az hozott könnyebbséget, hogy lazítottam Lili napirendjén (nem őmiatta ugye, hanem saját magam miatt...), és hagytam a "hagyományos fejlesztőket" is tenni a dolgukat (végülis az is egyfajta impulzus, és tök más, mint amit tőlem kap. Ja, és van olyan fejlesztő, akire rá merem bízni Lilit, mert tudom, hogy rendesen dolgozik vele, míg én nem vagyok ott, és kihasználom azt az időt: lehet ügyintézni, de akár sétálhatnék is, beülni egy kávéra - bár ezeket még nem tettem, hiszen Barnusom még ott van nekem ilyenkor :)). Plusz, nagyon kell a társaság! Még akkor is, ha néha megfordul közben a fejemben, hogy "te jó ég, mennyi mindent lehetne csinálni ahelyett, hogy itt dumálunk". Ismerősök, barátok társasága, akikre nem kell készülni, akik miatt nem kell kitakarítanod, akik meglepiből hoznak magukkal rágcsálnivalót, hogy ne neked kelljen kajáról gondoskodni. És este, ha hazaér a férjem, megengedek magamnak egy hosszú fürdőzést, amikor nem fülelek arra, hogy vajon a porontyok sírnak-e vagy sem, megbízom férjemben, hogy elintézi őket, ha kell.
    De azért nálam is vannak hullámvölgyek, persze. Ilyenkor a család próbál kirángatni. Én meg ilyenkor kitalálom, hogy biztos az a baj, hogy nem eszek elég vitamint, különösen B-ket és akkor hirtelen vitamintömök és elhiszem, hogy az jó nekem :) De akár az is segít, ha a gyerekek alvóidejében leülök egy negyedórára egy capuccinóval a fotelba és lógatom a lábam és nem ügyintézek, nem keresek a neten éppen semmit Lilinek, stb.
    Remélem, gyorsan visszatalálsz az egyensúlyodba! Sok energiát neked!!!

  • 12.  Vera
    2010. 12. 11. 8:51

    Semmi segítséged nincs? Nagyon ki vagy merülve, fel kéne töltened kicsit magad.
    Orsi olyan jól leírta, hogy neked is szükséged van egy kis időre, amikor lazíthatsz.

    Annyi minden kavarog bennem-saját emlék is.
    Nagyon nehéz a gödörből kimászni, segítség nélkül talán nem is megy.

    Adj egy kis időd magadnak, foglalkozz valami olyan dologgal, ami érdekel, ami pihentet.
    Ha te kiégsz, a fejlesztés sem lesz olyan hatásos. Kiegyensúlyozottan, kipihenten minden olajozottabban megy.
    Tudom, hogy könnyű mondani, de átmentem hasonlón én is, és amikor lazábban fogtam fel a dolgokat, adtam időt magamnak is, lassan minden a helyére került.
    Kitartást nektek!

  • 13.  sudve
    2010. 12. 11. 18:10

    Erre az intézetes dologra előbb írtam valamit, aztán kitöröltem, sííííp-sííííp-síííp, ismertek, tudjátok, mi lehetett. Most csak annyit, hogy a szomszédnak hasonló jókat kívánok...

  • 14.  eszter
    2010. 12. 11. 19:41

    Südve, ha ez az a szomszéd, akire gondolok, akkor konkrétan valóban a zártosztályon lenne a helye, szóval rá se ránts..;)

  • 15.  Krisztián
    2010. 12. 11. 23:50

    Igen! Gabi említett nekem is egy szomszédot. Mi lenne ha mi vennénk őt gondnokság alá? :)

  • 16.  tzs
    2010. 12. 12. 22:31

    Szia!

    Minden bántás nélkül, de lehet, hogy érdemes lenne pszichológushoz fordulni, aki segítene feldolgozni a dolgokat. Kerületi családsegítőben, sztkban van ingyenes (és nem feltétlenül gyengébbek, mint a tízezreket kérők)

  • 17.  Csibe
    2010. 12. 13. 17:17

    sziasztok.

    köszi mindenkinek a bátorító és együttérző szavakat!
    Majd biztos jobb lesz (egyszer).

    Nem a bébiszitter hiánya a gond, hanem a mindennapok monotonitása mellett az, hogy nincsenek olyan eredmények, melyek erőt adnának a folytatáshoz.

    Bárki is van Sárával, úgy érzem, hogy nem tudja úgy csinálni vele a tornákat, mint én, és emiatt inkább én csinálom.

    a kineziológus és a pszichológus is olyan dolog, akihez el kell menni rendszeresen gyerek nélkül, na de azt meg hogy? Meg sajnálnám is az időt erre (is).
    Úgy érzem annyira már összelapátoltam magam, hogy "kilátszik a fejem a szarból" feljebb meg nem hiszem, hogy valaha is fogok tudni menni. De egyenlőre ennyi is elég, ha nem fulladok bele.

  • 18.  Csibe
    2010. 12. 13. 17:39

    @ Südve, Eszti, Krisztián: Ja és a szomszédot vihetitek, nektek adom! :-)

  • 19.  Krisztián
    2010. 12. 13. 22:01

    Na akkor a szomszéd kikiáltási ára 1,-ft. Először, másodszor, senki többet....... :)

  • 20.  fr
    2010. 12. 13. 22:40

    Reni!
    nem szabad azt gondolni, hogy sose lesz jobb. muszáj, muszáj élvezni az életet, akármit is dob, mert mi a franc mást tudsz csinálni? bármi is lesz Sárából, az a fontos, hogy boldog legyen, ő is te is , mindhárman, nem az hogy hányig tud számolni, és tud-e egyedül enni. hány ember van, aki tud deriválni is késsel villával enni is, aztán mégis boldogtalan vagy tök hülye. vagy egészséges gyereke van és mégis boldogtalan esetleg üti veri is. nincs összefüggés aközött, hogy objektíve mit dobott az élet és hogy boldog vagy-e. ne ásd el a lehetőségét, hogy boldog lehessél, csak mert az alaphelyzet nem leányálomba illő. Olyan egy tündéri család vagytok!
    ha beleszakadsz a monotonitásba, akkor hagyjatok ki egy egy napot és csavarogjatok, mutasd meg Sáránakna világot, magyarázd el neki mi micsoda, nem csak a kipipált zseblámpavilágítás számoktól lesz nektek jobb. és továbbra is mondom, hogy majd csináljuk együtt. úgy talán kevésbé lesz monoton és biztos hogy kevésbé magányos. mondom ezt én, aki szintén rengeteget stresszelek azon, hogy hány órát töltünk hasznosan fejlesztéssel. de erről le kell szokni, mindenki érdekében kell az egyensúly.

  • 21.  Judit
    2010. 12. 14. 2:37

    CSIBE!
    Igen a legnagyobb motiváció az, ha jönnek az eredmények ezzel 1et értek.
    De az is fontos, hogy boldog legyél. Hogy legyen időd magadra is, azokra a dolgokra amiket Te szeretsz csinálni, amitől feltöltődsz, még akkor is, ha nem lesz meg az összes pipa.
    És igen, vannak kérdések, melyek bosszantanak. Tőlem is ezerszer megkérdezik, hány hónapos Barbi. És? Ők abból ítélnek, amit látnak csak barátságosak szeretnének lenni. Csak tőled függ milyen íze lesz a beszélgetésnek. Intézet. Nem tudom én hányszor hallottam ezt. Csak egy sablonos gondolkodás eredménye, ami az, hogy sérült gyerekkel nem lehetsz boldog. Ez nem igaz. De ezt neked is hinned kell. :-)
    Vannak jobb és rosszabb napok, de ez így van akkor is, ha egészséges gyereket nevelsz.
    Sára pedig fejlődni fog. Kell neki. Nincs más választása.
    Judit

  • 22.  eszter
    2010. 12. 14. 10:51

    Basszus, de ismerős ez a "ha nem én csinálom, más úgysem tudja úgy csinálni".
    És valószínűleg tényleg nem tudja. De jobb, mint a semmi és jobb, mint ha te bekattansz.. Mindenkinek jobb, neki is..

  • 23.  Kinga
    2010. 12. 14. 16:10

    Szia Csibe!
    Abszolút egyetértek Judittal, csak tőled függ, hogy mikként állnak hozzád az emberek. Mosolyogj és világ vissza mosolyog rád. Ez közhely, de igaz! Én ismerek kineziológust, ahova mehetsz gyerekestől is, de januárban levizsgázok és nagyon szívesen segítek neked! Hozzám abszolút jöhetsz Sárával, én is egy "más" állapotú gyerkőcöt nevelgetek. Mindenek előtt az a legfontosabb, hogy belül találd meg önmagad, és az nem elég, hogy a fejed kint legyen a szarból, az nem segít sem rajtad, sem a kicsiden!!! Elfogadás, hit mindenek előtt ez a kulcsa mindennek. Természetesen a fejlesztések is létfontosságúak a mi gyermekeinknek, de a beléjük és az életbe vetett hit sokkal jobban előbbre visz. Az is nagyon fontos, hogy találj olyan valakit, akibe megbízol, hogy tud foglalkozni Sárával. Én minden nap áldom az eget, hogy hozzánk küldte Beát, aki rajtam kívül foglalkozik Baluval. Ő a napi 6-8 órából, csak 1,5 felett van itt, de az alatt én csak ülők és bámulom a gyerkőcömet, és észre veszem az apró pozitív jeleket, amin előtte átsiklottam:))

    Bocs, hogy itt okoskodok, de én is keresztül mentem ezeken az érzéseken, és a kinezen keresztül megleltem a lelki békémet. Most már nem bosszankodok azon, ha bárki megkérdi, hogy miért nem adom intézetbe Balut, hanem megköszönöm neki, hogy gondolt rám, és elmagyarázom neki ezt az "állapotot". Ő nem értheti, mert nincs benne, ő csak azt látja rajtad, hogy nyúzott és fáradt vagy. Az emberek többségében nem a rosszindulat, csak a helyzettel szembeni tudatlanság dominál.

    Szép napot, Kinga

  • 24.  sudve
    2010. 12. 15. 20:53

    Na, senkinek nem kell a szomszéd? Nosza, adjuk intézetbe...

  • 25.  Csibe
    2010. 12. 19. 15:07

    köszi a támogató szavakat, és az "érintett szülők" hozzászólásait külön is köszönöm!

    @ Südve: a szomszéd meg nagykorú, nem adhatjuk be intézetbe! :-)

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.